Kedves Látogató!
Örömmel és szeretettel köszöntjük Pécsvárad város vendégváró honlapján!
Örömmel köszönjük, hiszen büszkék vagyunk nagymúltú, gyönyörű fekvésű, hangulatos, élhető városunkra, mely történelmi, természeti és kulturális kincsekben kiemelkedően gazdag. S ha Ön erre honlapra kattintott, azt jelenti: érdeklődik városunk iránt, mi pedig szívesen osztjuk meg Önnel kincseinket!
Szeretettel köszöntjük, hiszen Pécsváradon minden látogatót meleg szeretettel fogadnak! Akkor is, ha csak néhány órára-napra érkezik, és szabadidejében szeretne élményt, erőt, inspirációt meríteni kincseinkből. Akkor is, ha hosszabb időre, esetleg végleg maradna: kellemes lakóhelyet kínálunk fiatal családoknak (bölcsödétől az érettségiig minden helyben megszerezhető!), de idősebbeknek is (folyamatos orvosi ügyelet, gyógyszertár; gondoskodó közösség). Nyugodt, tiszta környezetben élénk kulturális és közösségi életet – a vidék nyugalmát és emberségét, a nagyváros komfortjával és biztonságával.
Honlapunkat is ennek megfelelően állítottuk össze: minden információt megtalálhatnak turisták és lakóhelyet, intézményt keresők is. Ha egy-egy kérdés mégis megválaszolatlan maradna, keressenek bennünket az alábbi elérhetőségeken:
Gászné Bősz Bernadett
városmarketing
0036-30-2206-370
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Müller Zsuzsanna
Tourinform iroda
0036-72-466-487
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
A legfontosabb, hogy személyesen győződjenek meg róla:
Pécsváradra érdemes eljönni, érdemes maradni és érdemes visszatérni!
Örömmel és szeretettel várjuk!
|